< />
2007. június 28.

PADOSZ Hírek

Ezt a példát követni kell!

"Együtt az egészségért és munkabiztonságért” címmel második alkalommal szervezett nagyszabású rendezvényt május 16-án a Paksi Atomerőmű Zrt. Munkavédelmi Bizottsága.
A reggeltől délutánig zajló programok közt előadások, kiállítások és gyakorlati bemutatók várták az érdeklődőket.
A rendezvényen a Paksi Atomerőmű Zrt. munkavállalói mellett részt vettek az atomerőmű területén működő cégek munkavállalói és meghívott vendégként az iparág más munkáltatóinak szakemberei, munkavédelmi képviselői is.
Jelen voltak a témában érintett szervezetek és hatóságok vezetői is, akik nagy figyelmet tanúsítottak a munkavédelmi bizottság kezdeményezése iránt. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Villamos Művek Zrt. és a PA Zrt. képviselőinek észrevételeit, véleményeit az alábbi nyilatkozatok türközik:
Rávai Attila mk. ezredes, a Honvédelmi Minisztérium, Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal, Munkavédelmi Hatósági Osztály vezetője:
- Mindenképpen pozitívnak és előremutatónak látom az ilyen irányú kezdeményezéseket. Úgy gondolom, hozzá tud járulni ahhoz, hogy a munkavállalók és a munkahelyi vezetők ráirányítsák a menedzsment figyelmét a munkabiztonságra, a munkavédelemmel kapcsolatos kérdések fontosságára. A munkavédelemnek alapvetően az a feladata, hogy a munkavállalók munkavégző képességét hosszú távon megőrizze, és ezáltal minél kevesebb olyan probléma adódjon, ami gazdasági hátrányokkal is járhat a vállalkozás számára. Nem mindegy, hogy a munkavállalók egyfajta kényszer hatására látják-e el tevékenységüket, vagy pozitív hozzáállással, alkotó módon képesek feladataikat végezni, mellyel pozitív gazdasági hasznot is hoznak a munkáltatónak. Ez mindenkinek jól felfogott érdeke kellene, hogy legyen, de ezt még nem mindenki látja így.
Pelle Gábor, a Magyar Villamos Művek Zrt. minőségügyi osztályvezetője:
- Eddig még nem vettem részt ilyen rendezvényen, de nagyon örülök, hogy itt lehettem, mert különösen hasznosnak ítélem. A programok nem csak az itteni dolgozóknak szolgáltak gazdag információval, hanem az MVM Csoport többi munkavállalójának is rendkívül hasznos lenne. Ezt a példát lehet és célszerű követni. Az egyik előadásban elhangzott, hogy minden egyes balesetet emberi hiba, emberi mulasztás okoz. Nagyon fontosnak tartom a kellő tájékozottságot és a hibák feltárását szolgáló ellenőrzéseket. Ez a rendezvény nagyon sokat segít ebben a dolgozóknak és a vezetőknek is. Másik lényeges szempont, hogy kipihent és kellően felkészült emberek dolgozzanak a munkahelyen. Az itt elhangzott előadásokban arról is szó esett, milyen lehetőségek vannak az egészség megőrzésére, karbantartására. A munkaegészségügy országszerte a figyelem középpontjába került, és Paks ebben is, mint sok minden másban, az élen jár. Meggyőződésem, hogy ezt a példát követni kell!
Vargáné Stöckler Ágnes, a Magyar Villamos Művek Zrt. tűz- és munkavédelmi főmunkatársa:
- Nagyon örültem a meghívásnak, mert úgy látom, itt Pakson elég komoly feladatot végeznek a munkavédelem területén. A munkavédelmi bizottságok megalakulása sok helyen még szokatlan, és a paritás megjelenése is újdonság. Itt tartalmas munkát végez a munkavédelmi bizottság, melynek tagjai nem főállásban végzik ezt a tevékenységet, ugyanakkor felölelik az atomerőmű egész területét. A bizottság immár második alkalommal szervezett nagy rendezvénye rendkívül színvonalas előadásokban bővelkedett. Jó lenne ezt holding szinten, MVM Csoporton belül is megszervezni. A munkavállalókat több helyről bevonva tovább tudna fejlődni a program, hisz még több ötlet, még több információ gazdagítaná. Jó alkalom lenne arra is, hogy egymás oldaláról olyan területeket is megismerjünk, melyre nem is gondoltunk volna. Itt említem meg, hogy nagyon látványos volt a tűzoltók bemutatója. A foglalkozás-egészségügy, a mentőszolgálat országos szinten problémás, itt viszont első osztályúan működik.
Volent Gábor, a Paksi Atomerőmű Zrt., ipari biztonsági főosztályvezetője:
- Fontosnak tartom kiemelni, hogy a munkavédelem nem csak szabályok, védőfelszerelések, kollektív és egyéni védőeszközök halmaza, hanem szemléletbeli, kulturális kérdés. A munkabiztonság a biztonság egészének integráns részét képezi, ezért amikor egy szervezet a munkavédelem, a munkabiztonság és a munkaegészségügy területén jól működik, akkor egészen biztos, hogy hatással van a biztonság más területeire, így nálunk az oly fontosnak tartott nukleáris biztonság területére is. Úgy gondolom, hogy a mai rendezvény teljesítette célját, a munkavédelmi kérdésekre és az ezzel kapcsolatos tudásra, szemléletváltozásra történő figyelemfelhívást. A mai programot eredményesnek értékeljük, és a jövőben folytatni kívánjuk ezt a hagyományt.
Szabó Béla, a PA Zrt. Munkavédelmi Bizottságának elnöke:
- A munkavédelmi képviselet egyfajta érdekképviseleti funkció is. Ahhoz, hogy jól működjön ez a szakmai érdekképviselet, kölcsönös, jó partneri viszonyt kell kialakítani a munkáltatóval, a munkavállalókkal. Tapasztalatom szerint legtöbb esetben a párbeszéd és a közös célok megjelölésének hiánya az, ami meghiúsítja a munkavédelemről szóló törvényben előírt munkavállalói jog érvényesülését. Nem lehet csak a munkáltatótól várni, hogy alakítsa ki és tegye működőképessé ezeket. Éppen az adja eredetiségét a rendezvényünknek, hogy mi magunk, munkavállalók kezdeményeztük azt. A rendezvénynyel kapcsolatban megfogalmazott dokumentum tartalmazza azokat az elveket, célokat, melyeket közösen kívánunk elérni a munkavédelemért felelős szakemberekkel.
A program összeállításában figyelembe vettük az érdeklődök szakmai tagoltságát, és ez adta annak sokszínűségét. Munkatársaink programválasztásának lehetőségét mi, a részvétel lehetőségét a munkáltató biztosította munkaidőben.
A rendezvény szervezése jó alkalom a kapcsolat építésére, a kölcsönös tapasztalatcserékre az előadókkal, kiállítókkal. Elmondhatom, hogy azok az elképzelések, melyeket megfogalmaztunk és elvártunk a program szereplőitől, maradéktalanul teljesültek. A gyakorlati bemutatók közül nagy sikere volt a PediKom számítógépes talpvizsgálatának, a tűzoltók gyakorlati bemutatójának. Köszönjük az előadók, kiállítók felkészülését, partneri hozzáállását felkérésünknek, bizonyítva szakmai elkötelezettségüket. Úgy ítélem meg, hogy a bizottság tagjai is profitáltak a szervezésből, mert jó csapatmunka részeseivé váltak.
Fontos dolognak tartom a vendégül meghívott szakemberek és a munkatársak véleményét. Jó lenne minél több visszajelzést hallani. Az elismerő szavak és a két rendezvény tapasztalatai arra ösztönöznek, hogy folytatni kell ezt a munkát, mert érdemes. Egyben ötleteket is ad arra, hogy 2009-ben miben kell újítani. A begyűjtött tapasztalatokat, észrevételeket egy összefoglaló jelentésben kívánjuk megfogalmazni, amit átadunk a munkáltatónak.
A továbbiakban mindenkinek balesetmentes munkavégzést kívánok: "Vigyázz magadra, figyelj másokra”!

Lovásziné Anna
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...