< />
2008. augusztus 5.

PADOSZ Hírek

Kalandozások a Krímben

Hát kérem! Én most ezt elmesélem. A Paksi Orosz Klub a múlt évben nagysikerű kirándulást szervezett Szentpétervárra, az idén pedig a Krím-félszigetre hirdetett nyaralást. Még bennünk élt a tavalyi szentpétervári út kellemes emléke (sok szép, különleges látnivaló, jó társaság stb.), ezért örömmel jelentkeztünk a krími útra. És most sem csalódtunk!
Már az odafelé út is szép élményekkel kecsegtetett, mert Odessza és Nyikolajev magával ragadó város képét mutatta. Ezután következett a félsziget. A mondás, hogy „aki nem látta Jaltát, nem látta a Krímet” - fordítva is igaz. A világhírű fürdőhely, az egykori „szovjet Nizza” fekvése ugyanis olyan, hogy bárhonnan közelítsük is meg, útközben a Krím jókora karéjában kell gyönyörködni. Mi Jaltától nem messze, Alustában nyaraltunk. Itt volt a törzshelyünk, innen kalandoztunk közelre s távolra. A természet szépsége teljesen lenyűgözött bennünket. A Fekete-tengerbe merészen előre ugró Krím nyugati partján 40 öböl található, déli szegélyén 1500 m-ig emelkedő hegyvonulat húzódik, melynek lejtőin igazi mediterrán az éghajlat, és buja növényzet zöldell. Szevasztopolba, a „Hős városba” menet, a déli partvidéken végighaladva élvezhettük a bársonyosan zöld hegyek, égbetörő sziklafalak, alakzatok, sziklacsúcsok szépségét, miközben nyomon követhettük a tenger változatos színvilágát, a vízből ágaskodó szirtek különös formáit.
Alusta népszerű üdülőhely, ahol a modern toronyházak mellett régi idők épületei, a múlt emlékei is jelen vannak, és közelében számos látni való kínálkozik. Így például Jalta városa, ahova hajóval kirándultunk át, és pazar paloták, előkelő szállodák, színvonalas üzletek, pálmafák sora fogadott bennünket. A kulturális és történelmi értékeken kívül természeti látványosságban bővelkedik ez a vidék. Alusta felett található a Krím legbőségesebb vízesése, a Dzsur-dzsur. Nagy hibát követtünk volna el, ha nem ruccanunk át egy délután Gurzufba. Nehéz szavakkal leírni azt az élményt, amit a Csehov és Puskin emlékház hangulata, a városi park szobrokból, szökőkutakból álló mesés világa nyújtott.
Palotanéző utunkon már kissé távolabbra kellett utazni. Masszandrában a pompás parkkal övezett kastély régi francia lovagvárhoz hasonlított. A livadiai Márvány-palota arról híres, hogy ebben az épületben kötötték meg a „jaltai egyezményt”. A sziklaszirten álló Fecskefészek-kastély, mely a Krím egyik jelképe, építészeti szempontból ritka nagy értékű. Alupkában a Voroncov-palota és hatalmas parkja ejtett ámulatba bennünket. A palota húsz, a park negyven éven át készült. Leghosszabb utat Bahcsiszerájba tettük. Megnéztük a Kertek-palotáját és ámulattal álltunk a híres szökőkút előtt. A káni palotaegyüttestől nem messze egy gyönyörűséges sziklakolostort kerestünk fel.
A Krím természetadta szépségeivel ismerkedve jutottunk el az Aj-Petri-hegy (Szent Péter-hegy) 1234 m magas csúcsára, 1200 méterig felvonón, majd gyalog. A drótkötélpálya Európában egyedülinek számít, mert itt a legnagyobb a távolság két támoszlop között. Meg kell említeni a Krím másik műszaki különlegességét, a trolivonalat. A Jalta-
Szimferopol közötti 93 km-es, magashegyi trolibusz-vonal egyedüli a világon, a Rekordok könyvébe is belekerült. Mi utaztunk rajta!
Volt részünk hát mindenben, sok szépben és jóban! Amellett, hogy ízelítőt kaptunk az ukrán nép kultúrájából, életéből, feltöltődtünk sok ismerettel, adóztunk a nyaralás örömeinek is. Megkóstoltuk a híres krími borokat, napoztunk a strandon, kellemes fürdőzést vettünk a tenger vizében, élveztük a hullámok játékát, zúgását.
A hazafelé út mindezt megtetézte. Kamenyec-Podolszkij olyan mesébe illő látnivalóval ajándékozott meg bennünket, amihez egy soktornyú régi lovagvárat, mély kanyont átívelő viaduktot, templomokat, hangulatos régi utcácskákat kell elképzelni.
Messze volt a Krím. Hosszan kellett érte utazni, de megérte. Nem tudtam elképzelni, hogy ennyire szép lesz!
Szóval, csodálatos helyeken jártunk, jót nyaraltunk, kalandoztunk a Krímben!

Lovásziné Anna
(Forrás: "forró drót" újság 11. évf. 9.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...