< />
2008. május 7.

PADOSZ Hírek

Közgyűlést tartott a PADOSZ Nyugdíjas Tagozata

A megjelenteket Majoros János tagozatvezető köszöntötte, majd ezt követően megnyitotta közgyűlést.
A továbbiakban Vida György tagozatvezető-helyettes ismertette az ülés lefolyásának menetét és közreműködőit, valamint a napirendi pontokat, mely elsőként Lőrincz Lászlónak, a PADOSZ elnökének tájékoztatását tartalmazta a PADOSZ múlt évi tevékenységéről, másodikként Majoros Jánosnak a Nyugdíjas Tagozat munkájáról szóló beszámolóját, harmadikként pedig az Egyebeket, azon belül is a várható hozzászólásokat, véleményeket.
Lőrincz László tájékoztatóját a szakszervezet vezetőségében történt személyi változás ismertetésével kezdte, azzal, hogy dr. Kiss Mihály korábbi elnök távozását követően őt választotta meg a közösség a PADOSZ elnökének, és e tisztségében nem túl hosszú idő óta dolgozik.
Említést tett továbbá a főbizalmi-hálózat megújulásáról is. A PADOSZ múlt évben végzett tevékenységét illetően elsőként az áramdíj-kedvezménnyel, a C-tarifával kapcsolatos teendőket emelte ki, majd az üzemi tanácsba történő tagjelölés és választás szakszervezetet érintő kérdéseivel foglalkozott. Tájékoztatást adott a nyugdíj-korkedvezmény vonatkozásában történt szigorításokról.
Elmondta, hogy a NEUTRON Kft.-nél 43 PADOSZ-tagnak szűnt meg a munkahelye, és ez olyan nagy feladatot vont maga után, hogy többek között a szakszervezetnek kellett rendezni az elmaradt bérek kifizetését. Hasonlóképpen a szakszervezet eredményeként említette, hogy a munkahelyi átszervezéseket követően egyetlen munkavállaló sem került az utcára. Ezek az esetek azt igazolják, hogy sikerrel működött az egyéni érdekvédelem. Különösen fontosnak tartja az ehhez hasonló esetekben a megelőzést, azt, hogy időben kapjanak jelzést, és időben tudjanak felkészülni egy adott helyzetre.
Lőrincz László tájékoztatta az ülés résztvevőit arról is, hogy a 2007-es évben közel 370 fő vonult nyugdíjba, és közülük 170 volt a szakszervezeti tag. Kiemelte, hogy nemcsak a tagok és a tisztségviselők személyei hiányoznak, hanem az ő elkötelezettségük és a támogatásuk. Hírt adott a "Mi újság a PADOSZ-nál?" című tájékoztató lap újraindításáról. A továbbiakban kitért a nyugdíjasokat érintő kedvezményekre és hátrányos intézkedésekre, a támogatások rászorultsági elv alapján történő elbírálására, a cég egészségügyi szolgáltatásainak, gyógykezelési lehetőségeinek nyugdíjasokra vonatkozó szabályaira, a Választható Béren Kívüli Juttatások rendszerére, a villamos napi rendezvényre, a kedvezményes vásárlásra jogosító kártya használatára, a demonstrációkon való megjelenésre és a tagszervezés fontosságára.
A beszámolót követő hozzászólásokban Németh Bálint, Schuszter Györgyné, Mérges Miklós a balatonfüredi üdülést, a villamos napon való részvételt, az étkezési hozzájárulás kipostázását, a régebben nyugdíjba vonultaktól történő elköszönést érintették.
Majoros János beszámolóját a tagozat 2006. szeptember 12-i alakulásának ismertetésével kezdte. Akkor 110 tagja volt a tagozatnak, a múlt évben pedig 170 fő. Jelenleg közel 300 fő a PADOSZ nyugdíjasainak létszáma. Hangsúlyozta, hogy a nyugdíjasok támogatásában az érdekvédelemnek nagy szerepe van. Tájékoztatást adott arról, hogy a tagozatnak mindazok lehetnek a tagjai, akik nyugdíjasként is fizetik a szakszervezeti tagsági díjat. Ha valaki megszünteti a tagdíjfizetést, akkor tagsága automatikusan megszűnik. A továbbiakban szólt a C-tarifa rendezéséről, a villamosáram-kedvezménnyel kapcsolatos nyomtatványok kitöltésében való közreműködésről, a demonstrációkon való részvételről, valamint arról, hogy 30 fős csoportokra kívánják tagolni a létszámot, és a csoportok élén egy-egy összekötő látná el a feladatokat, tartaná a kapcsolatot a tagság és a vezetők között. Az összekötő segítene a segélyek lebonyolításában, és információval szolgálna úgy a tagok, mint a vezetők felé. A következőkben Majoros János ismertetést adott a villamos és a családi napot érintő kérdésekről, az orvosi vizsgálatok nyugdíjasokra vonatkozó rendjéről, a VDSZSZ kongresszuson való részvételről, a PADOSZ-nak a LIGA szervezetbe történő átlépéséről, a PADOSZ tájékoztató lapjáról. Beszámolt az ülés résztvevői felé a nyugdíjas tagozatnak az ifjúsági tagozat karácsonyi jótékonysági akciójában való közreműködéséről. Elmondta, hogy az akció során közel 90 ezer forint gyűlt össze, és a befolyt összegből Paks Tolnai utcai óvodája számára vásároltak akváriumot. Befejezésül megköszönte a paksi atomerőmű nyugdíjas klubja vezetőjének, Szanyi Nagy Jánosnak, hogy a tagozat összejöveteleihez termet bocsátottak rendelkezésre, és egész évben támogatásukról biztosították a tagozatot.
Vida György a harmadik, Egyebek napirendi pontban tájékoztatta az ülés résztvevőit a balatonfüredi üdülési lehetőségről, az atomerőmű támogatási rendszeréről, a szakszervezeti segélyezésekről, különböző pályázatokról és a kedvezményes vásárlásra jogosító kártya elfogadó helyeiről.
Hozzászólás keretében Mérges Miklós a nyugdíjasok erőmű-látogatással egybekötött találkozójának ismételt szervezését javasolta, Szanyi Nagy János pedig köszönetét fejezte ki az érdekképviseletek, a PADOSZ és az üt. munkájával kapcsolatban.
Vida György tagozatvezető-helyettes megköszönte az ülés résztvevőinek figyelmét és érdeklődését, majd az ülést lezártnak nyilvánította.

- Lovásziné Anna -
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...