Annyit, amennyit megvalósítanak belőle. Jelen esetben azonban egy konkrét utasításról, nevezetesen a „Bérfejlesztés irányelveiről” szól a történet. A hivatkozott dokumentum a vezérigazgató és a szakszervezeti vezetők által aláírt olyan utasítás, amely megszabja a végrehajtók számára, hogy mit és hogyan kell tenniük. Ugye milyen egyszerű a dolog?
Sajnos mégsem az, mert a végrehajtók némelyike úgy gondolja, hogy neki értelmeznie kell az ott leírtakat és a saját értelmezése szerint, kell eljárnia.
A bértárgyalások során komoly gondot jelentett a fogalmak nem megfelelő ismerete. A végrehajtás során szintén ezt kellett tapasztalnom.
Egyes vezetők nincsenek tisztában (vagy szándékosan félre értelmezik?) a bérfejlesztés során alkalmazandó, a munkateljesítmény elismerését szolgáló „differenciálás” és a munkakört betöltők esetleges bérelmaradását rendező „bérrendezés”, vagy „bérkorrekció” fogalmával.
Több szervezeti egységnél is azt tapasztaltam, hogy a felelős vezetők a „munkateljesítmények elismerésére” szolgáló 2%-os differenciálási keretből bérrendezést, vagy bérkorrekciót hajtottak végre. Ezt az irányelvek megsértésének, vagyis az utasítással szembeni szándékos magatartásnak tartom. Erről az álláspontomról tájékoztattam a Vezérigazgató urat és kértem, hogy szerezzen érvényt az általa is aláírt utasításban foglaltaknak.
Nagyon sok méltánytalan vád éri a szakszervezeteket a jelenlegi bérrendszer hibái miatt. Mi a magunk hibáit vállaljuk, de azt határozottan állítom, hogy a jelenlegi helyzetért nem Mi vagyunk a felelősek. Sokkal inkább az az évekre visszanyúló vezetői gyakorlat, amely minden rendszerszintű intézkedést ellehetetlenít, fellazít, deformál azzal, hogy kivételeket jár ki, sajátosan értelmez utasításokat, elbojkottál intézkedéseket. A legnagyobb baj pedig az, hogy ezt büntetlenül meg lehet tenni évek óta.
Tisztelt érintettek !
Hová vezet ez ?
Dr. Kiss Mihály
elnök
(Forrás: PADOSZ újság VIII. évf. 2.sz.)