< />
2008. augusztus 5.

PADOSZ Hírek

Nagy kihívások előtt a PADOSZ

- Misi! Hogyan értékeled a PADOSZ elmúlt négy évét?


- Úgy gondolom, hogy az elmúlt négy év sok jelentős kihívást tartogatott, és ezeknek a PADOSZ meg tudott felelni. A karbantartási igazgatóság teljes kiszervezése napirenden volt, amely komoly konfliktust jelentett, de meg tudtuk akadályozni.


A létszámpolitikában változás állt be, a nyugdíjazás mellett megindult a fiatalítás a PA Rt.-nál, 2001-2002-ben 200 munkavállaló felvételére került sor. Ezzel megállt az a folyamat, amely az egyes szakmák létszámbeli kiürülésével fenyegetett, és megindult a szervezetek megerősítése. Ezeket az eredményeket tartom elsődlegesnek, ezek az igazán nagy horderejű ügyek.


A munka díjazása terén is előre léptünk. A köztudatban az él, hogy a szakszervezet feladata a jövedelembeli növekedés elérése, az, hogy a bértárgyalások, a jóléti- és szociális megállapodások keretében minél kedvezőbb feltételeket teremtsen a munkavállalók számára. Ennél azonban fontosabb a munkahelyek megvédése.
Cél, hogy a kollektív szerződésben szabályozottak legyenek a munkaidő-szervezéssel kapcsolatos kérdések, a jogok és kötelezettségek precíz megfogalmazása megtörténjen, s a munkavállalók egyenrangú félként szerepeljenek a munka világában, ne pedig kiszolgáltatottként. Részkudarcok természetesen minket is értek, de ezekből le kell vonni a tanulságokat, és építkezni kell belőlük. Ha ezeket figyelembe vesszük, mondhatjuk, hogy sikeres négy évet tudhatunk magunk mögött.


Immár 14. éve végzem ezt a munkát, és azt tapasztaltam, hogy a következetes szakmai munka, a szilárd alapokon álló elvi megközelítés viszi előre az ügyeinket, és ettől leszünk hitelesek.


- Milyen kihívásokat jelent számodra - a PADOSZ elnökeként - a következő négy év?


-A legnagyobb feladatot a munkahelyek megőrzése, a hatékony és eredményes létszámpolitika jelenti. Ezzel párhuzamosan fontos a munka díjazásának - megfelelő szintű megállapodásokkal történő - kezelése. Ennek kapcsán vannak olyan kihívások, amelyek a piaci körülményeket figyelembe véve új gondolkodást igényelnek. A munkaerő-megtartási képesség megkérdőjeleződhet, és vannak olyan igények, amelyek a munka értékelésében új utakat szeretnének látni. Ehhez a problémakörhöz megfontoltan kell hozzálátni, de kikerülhetetlen, hogy ezzel foglalkozzunk.



A PADOSZ nemcsak a PA Rt. szakszervezete, hanem másik nyolc munkáltatónál is jelen vagyunk. Nagy kihívást jelent ezeknél a cégeknél a kollektív szerződés megkötése. Ahol van már ksz., ott a folyamatos módosításokkal a munkavállalói pozíciók erősítése, felzárkóztatás a feladatunk. Ez igényli a szervezettség növelését, mert erős szakszervezet ott van, ahol erős tagság van.
Szervezeti életünkben fontos feladatnak tartom, hogy az információáramlás és mozgósíthatóság a lehető leghatékonyabb legyen. A következő ilyen feladat, hogy a PADOSZ a VDSZSZ, és az Autonóm Szakszervezeten belül képviselje, érvényesítse a munkavállalók érdekeit. Jelentősen erősíteni kell az országos konföderációk erejét, és még hatékonyabbá kell tenni az ágazati szintű érdekegyeztetést.
Ebben a PADOSZ-nak nagy szerepe van.



Bocsor Istvánt, PADOSZ elnökhelyettest kérdezem:

- Lezajlott a PADOSZ elnökének, elnökhelyetteseinek választása, és ismét elnökhelyettesnek választottak. Hogyan értékeled az elmúlt négy évet, és ennek tükrében az eredményeket?

- Visszatekintve az elmúlt négy évre - ezt a tisztséget 1999-2003 között is betöltöttem -, nagyon nehéz időszak volt az életemben, viszont sok új dolgot tanultam és tapasztaltam meg. A fejlődés a mostani választási eredményekben is megmutatkozott, mivel többes jelölés volt, és ennek eredményeképpen meggyőző többségi támogatást kaptam. Jóleső érzés, visszaigazolás a munkámban, és olyan erővel tölt el, amely az újabb négy évre a munkámhoz szükséges. Amit a legfontosabbnak tartok a választásokkal kapcsolatban, hogy a végeredmény szerint jelentős bizalom mutatkozott irányomban, ami ehhez a munkához elengedhetetlen. Nemcsak a tudás, a tapasztalat, a szakértelem a döntő, hanem legalább olyan fontos, hogy tudja az ember azt, a munkavállalók mögötte állnak és támogatják.

- Milyen elvek mentén kell továbbhaladni a következő négy évben?

- Úgy gondolom, hogy azon az úton, amelyen elindultunk, tovább kell haladnunk. Mindezt azonban egy magasabb szintű, hatékonyabb, markánsabb szakszervezeti politizálással kell megvalósítanunk, felhasználva azt a tapasztalatot, tudást, azt az erősödést, amit ez a választás is hozott. Ennek fényében remélhetően a következő négy év még eredményesebben zajlik majd.
Nagy kihívás - és itt mérettetik meg az ember igazán -, hogy most olyan időszakba kerültünk, amikor több komoly ügy van a szakszervezet asztalán.
Egyik legfontosabb a bértárgyalások lefolytatása, amelynek jelenleg kb. a közepén tartunk.

A következő nagy kihívás, amellyel foglalkoznunk kell, és ki kell alakítani az álláspontunkat, a munkaidő-áthelyezéssel, a szabadpéntekekkel kapcsolatos munkáltatói javaslat.
Ezután, vagy ezekkel párhuzamosan asztalra kerül a munkakör-értékelési munka folytatása és értékelése, ami szintén sok feladatot fog ránk hárítani.
Mivel a PADOSZ-nál most már jelentős számban vannak külsős munkavállalók is, nyolc társaságnál kell még lefolytatni a bértárgyalásokat.
Az ATOMIX Kft. Kollektív Szerződése is nyitott ügy, amelyet le kell zárnunk, mert bár részleges eredménnyel befejeztük, de a ksz. aláírása még a mai napig nem történt meg. Elvi kérdésekben, lényeges pontokban meg tudtunk egyezni, de még vannak nyitott kérdések, amelyeket le kell zárni.
Nagyon fontos a kft.-knél a szervezet továbbépítése, mert ugyan fejlődtünk - a növekedésünk, amely az elmúlt négy évben bekövetkezett, főként a kft.-s munkavállalók számának köszönhető -, de még nem értük el a kívánatos szintet. Az ATOMIX Kft.-nél kb. egyharmados szervezettséggel rendelkezünk, amelyet növelni kell ahhoz, hogy még hatékonyabbak lehessünk. Fontos feladat lesz erre az évre is az ágazati kollektív szerződéssel kapcsolatos munkák elvégzése, annak a kiterjesztésével kapcsolatos elképzelések megvalósítása. Itt már az első lépést a VDSZSZ megtette, velük közösen próbálunk eredményt elérni.
Állunk a kihívások elé, a választási időszak után is mindenki a megkezdett munkára fog koncentrálni.


Válaszol: Weisz Mátyás elnökhelyettes
- Bocsor István mellett te lettél a PADOSZ másik elnökhelyettese. Mióta töltesz be tisztséget a PADOSZ-nál?

-A PADOSZ-ban a megalakulása óta töltök be vezető tisztséget, eleinte bizalmiként, az idén pedig már 9. éve főbizalmiként dolgoztam. Ezen a választáson a megüresedett elnökhelyettesi posztra jelöltek. A választás eredménye nagy elvárást támaszt velem szemben, amelynek igyekszem majd megfelelni a jövőben. A munkám során arra a lendületre és arra a munkára számíthat a tagság, amelyet főbizalmiként végeztem.

- Hogyan értékeled a PADOSZ elmúlt évekbeli munkáját?

-A PADOSZ egy igen jelentős, nagy erővel rendelkező szakszervezet, ezt a vállalaton belül, de a villamosenergia-iparon belül is bizonyította. Az elmúlt években is húzóerő volt, munkájával kiváló példát mutat a többi villamosenergia-ipari szakszervezetnek.

-A következő négy évben milyen kihívásokkal kell szembesülnie a szakszervezetnek?

- Előttünk áll az árampiac liberalizációja. Legnagyobb feladat a munkahelyek megőrzése lesz, hosszú távon biztosítani kell a tisztességes megélhetést a cég dolgozóinak.
Minden erejére szükség lesz a PADOSZ-nak a munkavállalók összefogásához és az egységes fellépéshez.
Nagyon fontos a külső cégek felzárkóztatása, a kft.-dolgozók munkájának elismertségét közelíteni a PA Rt.-os dolgozókéhoz. Célunk az, hogy a kft.-k dolgozóit kollektív szerződés védje.

- Mindannyiótoknak sok sikert kívánunk az elkövetkező időszak kihívásainak kezeléséhez!

Enyedi Bernadett
(Forrás: "forró drót" újság 9. évf. 3.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...