< />
2007. március 29.

PADOSZ Hírek

Nagyné Hajdú Júlia hímestojás kiállítása

A kiállítást Lovászi Zoltánné nyitotta meg.
Ez a kiállítás Nagyné Hajdú Júliának egyben a jubileumi kiállítása is, hiszen tizedik alkalom tárja alkotásait a közönség elé.
Kezdte rajzokkal, folytatta festményekkel, és ahogy őt ismerjük, ahogy mindig az újat és a változatosságot keresi, az elmúlt időkben hímes tojásokkal mutatkozott be előttünk.
Mostani kiállítása "A varázserejű hímes tojás” címmel került megrendezésre és ahogy nézegetjük a sok-sok szép, díszes és színes tojást, érezhetjük is azt a különleges hatást, a varázst, melyet a hímes tojások meghitt és egyben vidám ünnepi hangulata áraszt felénk.
Több mint 100 tojást láthatunk itt, és mindegyik különböző, nincs közöttük két egyforma, csupán abban egyeznek meg, hogy valamennyi kifújt tojás. Eltérnek a megmunkálás módjában, a díszítőanyagban és a motívumok fajtáiban egyaránt. A megjelenési formájukban láthatunk pálcikás és felfüggeszthető tojásokat.
Méretében, fajtájában is sokféle tojás látható itt. A nagy strucctojástól kezdve, az emu- és természetesen a tyúktojáson át van itt törpecsibe-, jérce-, gyöngytyúk- és kacsatojás, sőt még pinty- és hullámospapagáj-tojás is.
A technikára is a sokszínűség jellemző. Látható metszett vagy más néven mosott, és van vésett, faragott, írókás, festett. A hagyományos festéshez vöröshagymát, vöröskáposztát és kurkumát használt. Fellelhetők a dekopázs és pachwork technikával készült tojások is, és néhány körbehorgolt, csipkével, rátéttel díszített, és szegecselt flitteres, csillámporos tojások is gazdagítják a választékot.
Julika, sok sikert kívánunk a továbbiakhoz, és gratulálunk alkotómunkádhoz, ehhez a szemet gyönyörködtető, kellemes hangulatú kiállításhoz!

Wollner Pál
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...