< />
2008. augusztus 5.

PADOSZ Hírek

Nemzetközi tűz- és fizikai védelmi konferencia

A Paksi Atomerőmű Rt. Ipari Biztonsági Főosztálya szervezésében zajlott június 2 - 5-e között Balatonfüreden az a nemzetközi konferencia, melyen a környező országok atomerőműveinek tűz- és fizikai védelmi szakemberei vettek részt.

A konferencia rendezői részéről a fizikai védelem területét Lipovszky Gyula osztályvezető, a tűzvédelmet Bokor László fogta át és koordinálta.
Lipovszky Gyula rendészeti osztályvezetőtől, mint a rendezvény főszervezőjétől kérdezem: -
Milyen előzmények után került sor a konferenciára?
- Kapcsolatunk a cseh és a szlovák atomerőművek fizikai védelemmel foglalkozó szakembereivel és vezetőivel közel 10 éves múltra tekint vissza, azóta rendszeresen összejövünk, munkaértekezletet tartunk. Az évek során rendezvényünk kibővült a tűzvédelem területével, és újabb atomerőmű, a krskoi is csatlakozott hozzánk. Két cseh, két szlovák, a szlovén és a paksi atomerőmű, valamint a partnerkapcsolatok, társszervezetek e területen dolgozó szakembereinek időszakos konferenciájára került most sor. Öt évvel ezelőtt már rendeztünk ilyen konferenciát Pakson. A találkozót évente egy alkalommal, 2-4 napos munkaértekezlet formájában mindig más-más atomerőmű szervezésében tartjuk. Beavatjuk egymást a fizikai védelem és tűzvédelem terén végrehajtott fejlesztéseinkbe. Elmondjuk, hogy miként bővült, mivel gazdagodott, többek között a szabályozási rendszerünk, műszaki-technikai felkészültségünk, vagy milyen szervezeti, szervezési változásokat hajtottunk végre.

- Mi értendő a „fizikai védelem” kifejezés alatt? - kérdésemre Lipovszky úr válaszol.
- A nukleáris anyagok és nukleáris berendezések védelme érdekében tett intézkedések összességét értjük fizikai védelem alatt. A fizikai védelem felöleli az őrzésvédelem szabályozási rendszerét, műszaki-technikai feltételrendszerét, a személyi, humán intézkedések sokaságát, de a titokvédelem és az adatvédelem feladatait is. Az atomerőművek számos intézkedést hajtottak végre a nukleáris létesítmények védelmére. Ez a konferencia azt is szolgálta, hogy felmérhettük a felkészülési, javítási lehetőségeket. Mivel a törekvések a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által kiadott iránymutatás mentén folynak, ezért az intézkedések összevethetők egymással. Az irányok nagyjából hasonlóak, de természetesen mindegyik ország a saját földrajzi elhelyezkedése, a szokásjogok, vagy különbségek alapján szervezi meg az intézkedéseit.

- A fizikai védelemmel kapcsolatban mire irányult leginkább a szakemberek figyelme?
- A munkaértekezlet központi témája a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadás kapcsán a különböző országokban megtett helyzetértékelések ismertetése, tapasztalatcseréje volt. Sorra került továbbá az erősítő intézkedések, műszaki megoldások bemutatása, és a szűkebb munkaterületek fejlesztési témáinak megbeszélése. A nukleáris létesítmények védelme terén elsősorban a humán erőforrások ellenőrzése, ill. a társlétesítményekkel kapcsolatban felmerülő emberi tényezők kaptak hangsúlyt. Szinte minden résztvevő megfogalmazta a biometria alkalmazásának előretörését a beléptetés szigorításában, ellenőrzésének fokozásában. Természetesen rendkívül nagy volt az érdeklődés a Paksi Atomerőmű Rt.-nél végbement üzemzavarral kapcsolatban. Bár a konferencia Balatonfüreden zajlott, természetesen a szakmai, gyakorlati tapasztalatok megszerzése Pakson történt. A munkaértekezlet első, érdemi programját egy nagyszabású, több órát igénybe vevő üzemlátogatás jelentette a paksi atomerőműben. A karbantartó és gyakorló központ megtekintését követően a résztvevők a 2-es blokki látogatófolyosóról nézték meg a reaktorcsarnokot, különféle tűzvédelmi berendezésekkel, új beruházásokkal ismerkedtek, majd ellátogattak a fizikai védelem egységeihez és a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójába.


Bokor Lászlótól, a munka- és tűzvédelmi osztály tűzvédelmi csoportvezetőjétől kérdezem:
- Az atomerőmű látogatása során mi váltotta ki a vendégek legnagyobb érdeklődését?
- Mivel a látogatás megelőzte a nyitó előadásokat - ahol részletes tájékoztatást kaptak vendégeink -, így természetesen a 2. blokki üzemzavar volt az egyik érdeklődésre számot tartó terület, de a tűzvédelmi szakmai érdeklődés sem szorult a háttérbe.
Jelenleg folyik a turbina olajrendszerek vízködoltó berendezéseinek üzembe helyezése. A cseh és szlovák partnerek ezt az oltórendszert csak műszaki leírás szinten ismerték eddig. A rendszer műszaki megalapozása, a tervezés, a kivitelezés és üzembe helyezés tapasztalatai, és természetesen a helyszíni „kézzel foghatóság” inspirálta kérdések megválaszolása nem is fért bele a látogatásra tervezett időbe, és így az az esti beszélgetés során folytatódott.
- Milyen fontos tűzvédelmi témák kerültek terítékre?
- Az évek során kialakult hagyománynak megfelelően a vitaindító jellegű előadásokat szinte teljes egészében a házigazda erőmű képviselői tartották, ez most is így történt. Ennek megfelelően tájékoztatást adtunk a tűzjelző rendszer rekonstrukcióról, az erőmű tűzkockázat- elemzéséről és a tűzkockázat-elemzésből adódó biztonságnövelő intézkedésekről, továbbá az Atomerőmű Tűzoltóság szervezeti felépítéséről, munkaszervezési, képzési feladatairól, technikai eszközeiről.
- Miben látja a tapasztalatcsere, a konferencia lényegét?
- Azzal kezdeném, hogy ez a kapcsolat hasonló múltra tekint vissza, mint a fizikai védelem területén, csak az utóbbi néhány évben került a kettő különálló munkaértekezlet közös keretbe. Viszszatérve a kérdésre, vendégeink a viszonylag kötetlen formának köszönhetően részben kérdésekkel, részben a saját hasonló tapasztalataik ismertetésével járultak hozzá ahhoz, hogy a munkaértekezlet valamennyi résztvevő számára érdemi, hasznosítható tapasztalatot jelentsen. Lényegében ez a forma mellőzi azt a - talán nem a legmegfelelőbb kifejezést használva -, kicsit görcsös, mindenáron megfelelni akarást, amely egy „hivatalos nemzetközi ellenőrzés” során akaratlanul is jellemez akár bennünket, akár őket. Itt nincs „Summary report”, nincsenek intézkedési tervek, csupán egy őszinte, reális összehasonlítási lehetőség, ki milyen úton indult el a viszonylag hasonló problémák megoldása irányába, milyen buktatókkal találkozott, hogyan sikerült ezeket kikerülni. Ezzel természetesen nem a hivatalos nemzetközi ellenőrzések szükségszerűségét kérdőjelezem meg, hiszen több olyan problémára is kerestük közösen a megoldást az évek során, amelyeket ezen ellenőrzések tártak fel.
- Miért Balatonfüred volt a rendezvény színhelye? - kérdésemre Lipovszky Gyula válaszol.
- Mivel Pakson már tartottunk ilyen konferenciát, és mert szerettük volna a résztvevőket az atomerőmű egy másik létesítményével megismertetni, ezért választottuk a konferencia helyszínéül a társaság rekreációs központját. A Balaton bemutatásán túl kellemes körülményeket kívántunk biztosítani a hivatalos és kevésbé hivatalos eszmecseréhez, baráti beszélgetésekhez. Úgy gondoljuk, hogy mindez hozzájárult a kapcsolatok ápolásához, a munkaértekezlet eredményes folytatásához.
Lovásziné Anna
(Forrás: "forró drót" újság 9. évf. 6.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...