< />
2008. augusztus 5.

PADOSZ Hírek

Nyílt Napok az Atomerőműben

Immár öt éve egy hétvégén az erőmű a környék lakóit látja vendégül. Mára már hagyománnyá vált, hogy egy alkalommal négy település kap meghívást, a Duna két oldaláról.
Idén Madocsa, Tengelic, Dunapataj és Foktő volt a kiválasztott szeptember 4-én, szombaton. Ezen a Nyílt Napon ötszáz környékbeli lakosnak adatott meg a lehetőség, hogy az erőművet belülről is láthassa. Az előre leadott névsor alapján a vendégek - a Balatonról kölcsönzött kisvonatokkal - körbeutazhatták az erőművet. A kisvonat megállt a vízkivételi műnél, ahol játékos feladat várt a bátor vállalkozókra. A másik megálló az erőmű-tűzoltólaktanya előtt volt. Itt élesben ki lehetett próbálni a tűzoltást. A csoportok a látogató folyosón keresztül bepillantást nyerhettek a reaktorcsarnok életéből is.
Közben a másik csoport - az erre az alkalomra kölcsönzött - kerékpárokkal tehették meg az üzemlátogatást.
A Látogató központ előtt az apróbbak pedagógusok felügyelete mellett rajzolhattak, játszhattak, kézműves foglalkozáson vehettek részt.
A legnagyobb sikere természetesen az erőmű tűzoltósága által biztosított habban való fürdőzésnek volt.
A parkírozóban szintén az Atomix Kft. tűzoltósága biztosította azt, hogy egy speciális tűzoltóautó kosarából, madártávlatból nézhessék meg az atomerőművet, s környékét a látogatók.
Az üzemlátogatás után a délutáni program a horgásztavak közelében felállított hatalmas sátorban folytatódott. Itt a kiadós ebéd és a hatalmas torták elfogyasztása után Zalatnay Sarolta és Balázs Pali szórakoztatta a nagyérdeműt. A program délután négy órakor ért véget és az autóbuszok visszaszállították a látogatókat.
A polgármesterek lobbiznak azért, hogy mielőbb sorra kerüljenek - mondotta Mittler István szóvivő. A polgármesterek elmondása szerint hatalmas az érdeklődés a Nyílt Napok iránt a környező településeken.
Másnap, vasárnap - immár három éve - az atomerőműben dolgozók családtagjai kaptak meghívást a Családi Nyílt Napra. Öszszesen nyolcszázan jöhettek az atomerőműbe, ahol az érdeklődők üzemlátogatáson vehettek részt.
Itt is a gyerekek horgászhattak, kézműves foglalkozásokkal ismerkedhettek, vagy az arcfestést próbálhatták ki. Volt itt fagylatos kocsi is és gumivár is.
A parkírozóban az Atomix Kft. Tűzoltósága által felállított tűzoltóautó kosarából, a magasból tekinthettek szét az érdeklődők. A gyerekprogram csúcspontja itt is a tűzoltó habparti volt.
A családi nyílt napot a Crystal koncertje zárta.
Az atomerőmű a Nyílt Napok megszervezésével évente több száz érdeklődő családnak adja meg a lehetőséget, hogy egy kicsit belülről is megismerkedhessenek az erőmű misztikus világával.

Wollner Pál
(Forrás: "forró drót" újság 10. évf. 9.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...