a PLURÁL Kft.-nél késett a decemberi bérfizetés, a munkáltató „kedvezményes” banki hitel lehetőségét kívánta fizetés helyett a munkavállalóknak nyújtani A kollektíva belátta, hogy a reménytelennek tűnő helyzetéből csak egy kiút van a szakszervezet így egyöntetűen (mind a 26 fő) belépett a PADOSZ-ba, és már mint tagként fordult szervezetünkhöz 2004. december 13-án.. A PADOSZ meghallgatva a segítségkérést eljárt a Kft ügyvezetés és PA Rt felé is, hogy a dolgozók a járandóságukat megkaphassák. A közbeavatkozás eredménnyel járt és annak köszönhetően a dolgozók, pár nap késéssel ugyan de megkaphatták fizetésüket.
Mi történt azóta?? Visszatekintés az eltelt két hónapra, néhány gondolat a konyháról:
Bár mostanában már nem érkezik írásos anyag az ÜT honlapjára - , azért az üzemi étkeztetés továbbra is a figyelem középpontjában van. A munkavállalók jó érzéssel veszik tudomásul a pozitív változásokat, hogy: még 13 órakor is megtalálják az a-lacarte választék 90 %-át, valamint azt, hogy az „A” menüt előzetes megrendelés nélkül is választhatják.
A PA RT illetékes osztályai havi rendszerességgel megbeszélést tartanak a PLURAL KFT vezetőivel, ahol jelen lehet, az ÜT képviselője is.
A PA RT független külső szakértőt foglalkoztat, aki szúrópróbaszerűen ellenőrzi a konyha technológiáját, a minőséget, a menük nyersanyag norma felhasználását, és a tapasztalatairól havi értékelést készít.
Az üzemi étkezést igénybe vevők nagy létszáma miatt, valamint amiatt, hogy az étkeztetés minősége, a szolgáltatás milyensége erőteljes hangulati tényező az erőmű életében, ezért az Üzemi Tanács annak folyamatos figyelemmel kisérését kiemelt feladatának tekinti..
Kollárné Angyal Zsuzsanna