A Paksi Atomerőmű Rt. a 2-es blokk áprilisi üzemzavara óta folyamatosan, napi, majd heti rendszerességgel tartott sajtótájékoztatót, melynek sorában a november 18-i paksi és a november 26-i budapesti az utolsó tájékoztatókat jelentette.
A Budapesten megrendezésre került szakaszzáró, 50. országos sajtótájékoztatón dr. Kocsis István vezérigazgató úr számolt be a média képviselőinek az atomerőművel kapcsolatos eseményekről. Elmondta, hogy az atomerőműnek idén is voltak kiemelkedő eredményei, példamutató kezdeményezései, a média és a lakosság érdeklődése azonban - érthető módon - elsősorban az üzemzavarra fókuszált. Lezárult az áprilisi üzemzavart követő munkaszakasz, amely a stabilizálást, a körülmények vizsgálatát és a következmények felszámolásának előkészítését tartalmazta. Legfontosabb feladat jelenleg a helyreállítás megtervezése, engedélyeztetése, ezt követően pedig annak szervezése, végrehajtása a munkában résztvevő TVEL céggel és az Országos Atomenergia Hivatallal közösen.
A sajtótájékoztatón a helyreállításra kiírt pályázat nyertesének képviseletében P. I. Lavrenyuk úr, a TVEL cég elnökhelyettese bemutatta a nagy múltú, komoly tapasztalatokkal és referenciákkal rendelkező orosz vállalatot, és felvázolta az elhárítási munkák menetét. Kiemelte, hogy a 2. blokk üzemzavar elhárítást megelőző visszaindításának sem biztonsági sem műszaki akadályát nem látja.
Ezt követően dr. Kocsis István közölte, hogy az áprilisi eseménnyel kapcsolatos tapasztalatokból okulva a PA Rt. vezetői intézkedéseket tettek olyan munkakörnyezet létrehozására, amely biztosítja, hogy még külső vállalkozó hibájából se fordulhasson elő a későbbiekben hasonló jellegű üzemzavar az atomerőműben.
Hangsúlyozta, hogy az áprilisi üzemzavar nem kérdőjelezi meg a PA Rt. jövőjét, a hazai energiatermelésben nincs helyettesítő alternatívája az atomener-giának. Az elmúlt két évtized 29 nemzetközi ellenőrzésének eredményei szerint az atomerőmű teljes mértékben megfelel a nemzetközi és uniós normáknak. Kiemelte, hogy az ország energiaellátási biztonságán túl létfontosságú, hogy a lakosság bizalommal forduljon az atomerőmű felé, és támogassa annak működését. A közvélemény-kutatások eredményei azt mutatják, hogy a paksi atomerőmű lakossági elfogadottsága 13 éve 63 és 73 százalék között mozog, ami nemzetközi viszonylatban is rendkívül magas. Az üzemzavart követő felmérések szerint ez az arány nem változott, sőt az eddigi legmagasabb értéken, a 73 százalékon áll.
A Paksi Atomerőmű Rt. szakemberei biztosak abban, hogy folytatható és szükséges az atomerőmű üzemidejének 2001-ben elhatározott meghosszabbítása, valamint a blokkok teljesítményének növelése. Az erre vonatkozó tervek megváltoztatását az áprilisi esemény nem indokolja, hiszen az üzemzavar nem érintette a blokk reaktorát és berendezéseit. A paksi létesítmény a műszaki biztonsága, munkatársainak szakértelme alapján továbbra is a világ atomerőműinek élvonalába tartozik.
(Forrás: "forró drót" úsjág 9. évf. 12.sz.)