< />
2008. augusztus 5.

PADOSZ Hírek

Vezetni nehéz!

Azt mindig is tudtam, hogy vezetni, dönteni nem könnyű.
Több mint 11 éve vagyok a PADOSZ első számú felelős vezetője. Sok nehéz időszakot, csatát, küzdelmet, sikert megéltem. Azt hinné az ember, hogy ennyi tapasztalat birtokában már nem állíthat az élet váratlan helyzet elé, de bizony mindig van új a nap alatt. Amikor sztrájkot szerveztem azt hittem ennél nehezebb dolog nincs, de hamar megtapasztaltam, hogy egy sztrájkot befejezni sokkal nehezebb mint elkezdeni. Most megtapasztaltam, hogy kívül tartani az általam vezetett szervezetet egy sztrájkból a lehető legnehezebb feladat. Fel kell vállalni a népszerűtlenséget, azt a sok-sok mocskolódást amit a rám és általam vezetett szervezetre hánytak.
A „vezetni nehéz” örökérvényű bölcsesség ismét igazolást nyert. A vezető feladata, hogy a rábízott szervezetet a leghatékonyabban vezesse, illetve óvja meg az olyan veszélyektől, amelyek reá leselkednek. Az idei év „bérharca” ilyen veszélyeket rejtett és felelős vezetőként – a saját népszerűségem rovásán is – távol kellett tartanom a PADOSZ-t egy kilátástalan és jogszerűségében is erősen megkérdőjelezhető sztrájktól.
A döntést minden esetben a PADOSZ demokratikus fórumai hozták meg. Tagadhatatlan, hogy a döntést, nagy mértékben befolyásolta az az információ halmaz melyet én adtam át, illetve azok a döntési alternatívák melyeket kollégáimmal, az SZB tagjaival közösen dolgoztunk ki és terjesztettünk elő.
A részletekről, a háttérről nem áll módomban részletesen beszámolni, mivel a MÉSZ vezetőivel megállapodtunk, hogy az idei bértárgyalás körül kialakult helyzetet lezártnak tekintjük és a jövő feladataira koncentrálunk. A döntésünk helyességét igazolja, hogy végül is megszületett a megállapodás, amely jó alapot ad a jövőbeni munkához.
Vezetni és dönteni nehéz! Számomra ez a döntés volt eddig az életem legnehezebb döntése. Sok álmatlan éjszakát megéltem már a PADOSZ vezetőjeként, de idegileg ez viselt meg a legjobban. Valószínűleg nem is tudtam volna végig csinálni, ha nem kapom meg a csalá-domtól, barátaimtól, kollégáimtól és a PADOSZ tagságtól azt a bizalmat, amely nélkül ezt a munkát nem lehetne csinálni.


KÖSZÖNÖM


Dr. Kiss Mihály

elnök


Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...