Az igazgatóságok közötti csapatversenyek egyrészt sportvetélkedők (labdarúgás, teke, streetball, röplabda, lövészet, célba dobás horgász módra, vezetői váltófutás), az Alapvető Biztonsági Üzenetekkel kapcsolatos játékos megmérettetés keretében zajlottak. A felnőttek délelőtti programját „biztonsági kvíz”, az ifjúságét játékos és zenei műsorok gazdagították. Nagy érdeklődés kísérte a Biztonsági Nap kerekasztal-beszélgetéseit, ahol Pónya Józseffel, a PA Rt. nyugalmazott vezérigazgatójával, dr. Rónaky Józseffel, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatójával és Hajdú Jánossal, Paks város polgármesterével találkozhattak az érdeklődők.
A nap jeles eseményét képezte az „Atomerőmű Kiváló Karbantartója” díj átadása.
Több rangos rendezvény is színesítette a napot. Ekkor tartották a Wonuc Atomsport Futsal nemzetközi teremlabdarúgó-torna döntőjét, ahol Oroszország az első, Magyarország a második, Ukrajna a harmadik helyezést érte el. Ekkor történt a Kármán Tódor Fizikaverseny eredményhirdetése, valamint az „Együtt a munkabiztonságért és egészségért” rendezvény tárgynyereményeinek átadása is.
A sok szórakoztató és kulturális program között mindenki talált kedvére valót. Mint ahogy a képek is tanúsítják, Pakson az atomerőmű idei Villamos és Biztonsági Napja jó hangulatban, kellemesen telt!
Lovásziné Anna
(Forrás: "forró drót" újság 11. évf. 10.sz.)