Barkó József
-A szakszervezeti tagságom, munkába állásom óta fennáll. Eleinte, mint tag próbáltam a közösségért tenni a magam szerény eszközeivel. Később, vélhetően a korábbi időszakban nyújtott teljesítményemnek köszönhetően, kollégáim bizalminak választottak, amelyet örömmel elvállaltam. A kis idő múlva sorra kerülő választáson a sárospataki elnökség tagjává választott a bizalmi testület. 1998-tól vagyok az üzemi tanács tagja. – Csaknem harminc éve, 1984-ben kezdtem az ÉMÁSZ-nál, tehát az idei esztendő közepén lesz a társaságnál 29 bedolgozott évem. Először a sárospataki igazgatóság nagyfogyasztói csoportjában, mint nagyfogyasztói ellenőr tevékenykedtem. Röpke másfél év után, az akkor még kötelező 18 hónapos sorkatonai szolgálat következett számomra. 1987 májusától ismét a már említett csoporthoz jöttem vissza, mint vezető-helyettes.

Az ÉMÁSZ-nál egyedüliként Sárospatakon 1993-ban létrehozott fogyasztói marketing és tanácsadó iroda tevékenységét is segítettem csaknem két évig. 1998. márciustól a sátoraljaújhelyi kirendeltség értékesítési csoportjának vezetésével bíztak meg. A kirendeltség megszűnése után az akkor alakult sárospataki ügyfélszolgálati iroda működtetése és műszaki ügyei tartoztak hozzám. Jelenleg a Szerencs-Sátoraljaújhely irodacsoporton dolgozom, mint szerződéskötő. A szakmai múltam változatosságára nem panaszkodhatom és az újabb kihívások továbbra is nagy várakozással töltenek el. Az ügyfélszolgálati oldalon, az irodák sűrűségét és földrajzi elhelyezkedését elsősorban a vonzáskörzet fogyasztói létszáma határozza meg. A jogszabályi változások miatt nálunk ez a folyamat már korábban elindult. Térségünkből jelentős az elvándorlás, továbbá a piacnyitás miatt is csökken a fogyasztóink száma. Az irodacsoportok létrehozása részben ennek köszönhető. Így kollégáink többsége kénytelen ingázni a lakása és a munkahelye között. Ez nyilvánvalóan fárasztó és időigényes.

Ma is rangot jelent az iparág munkavállalójának lenni. Ágazatunk stratégiai: A villamos energiára szükség van és szükség lesz a jövőben is. Mivel az ágazat részese vagyok, joggal érzem a rangot és a személyes fontosságot. Munkám kapcsán is tapasztalom a megbecsülést, hiszen ügyfeleinknek rengeteg kérdése van szolgáltatásunkkal, tarifáinkkal, árainkkal és műszaki megoldásainkkal kapcsolatban. Válaszaimat érdeklődéssel és bizalommal fogadják. A munkahelyen kívüli, civil életemben is sokszor fordulnak hozzám tanácsokért, ötletekért.

A szakszervezeti tagságom, munkába állásom óta fennáll. Eleinte, mint tag próbáltam a közösségért tenni a magam szerény eszközeivel. Később, vélhetően a korábbi időszakban nyújtott teljesítményemnek köszönhetően, kollégáim bizalminak választottak, amelyet örömmel elvállaltam. A kis idő múlva sorra kerülő választáson a sárospataki elnökség tagjává választott a bizalmi testület. 1998-tól vagyok az üzemi tanács tagja. Elsőként az ÉMÁSZ KÜT tagja lettem, majd a KSG Kft. kilenc tagú tanácsának egyik tagjává választott a munkavállalói közösség. A TÜT-be a létszámarányos delegálás révén a három tag egyikeként kerültem be. Tisztségeimet jelenleg is ellátom. Az érdekvédelem helyzete cégünknél sem könnyű, de szerencsére a munkáltatói oldal partnerként kezeli szervezeteinket.

A munkámban való helytállás mellett szeretnék továbbra is aktív részese lenni a dolgozói érdekképviseletnek. Mindent megteszek azért, a jelenlegi tisztségeimet kollégáim megelégedésére lássam el. A KSG Kft. felügyelő bizottsága munkavállalói tagjának is szeretném jelöltetni magam. Ha megválasztanak, az eddigi tevékenységem visszaigazolását jelentené és egyben megmutatná, hogy a megkezdett irányban haladjak tovább.
 

Magamról: Sárospatakon élek a családommal. Feleségem helyben, a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának munkavállalója. Két gyermekünk van: Fiam 21, lányom 14 éves. Gábor már félig kiröppent, a Debreceni Egyetem harmadéves vegyészmérnök hallgatója, így ő többnyire Debrecenben él. Barbara az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium nyolcadik osztályos tanulója. Kedvenc időtöltéseim közé a labdajátékok tartoznak. Elsősorban a focit szeretem. Téli időszakban általában a szakiskola tornatermét vesszük igénybe. Az erdei kirándulások sem állnak távol tőlem. Az otthoni elfoglaltságok mellett, szívesen olvasok, nézek filmeket. A zenés, táncos mulatságokon is jól érezem magam.

Eseménynaptár
Tagszakszervezetek
Forró drót - letölthető újságok