
Sajnos a tavalyi évben az új influenza járvány miatt erre nem került sor. A járvány lefutását követően így idén 2010. február 25-ére szerveztük meg a „Nyugdíjas Találkozót”. Meghívásunkra, nagy örömünkre, mintegy 230 fő jelentkezett.
A továbbiakban köszöntöttük a 40 – 50 – 60 éves szakszervezeti tagsággal rendelkező nyugdíjasainkat, mely személyek oklevélben és pénzjutalomban részesültek, természetesen a hölgytagoknak virág is járult az elismeréshez.
Elismerésben részesült nyugdíjas szakszervezeti tagok:
Ebéd előtt egy-egy pohár pezsgővel kívántunk mindenkinek jó étvágyat és további jó egészséget.
Ebéd után nagy beszélgetések indultak, felelevenítve a régi eseményeket, szép időket. „Emlékszelt hogy volt? ….. Nem felejtem el, amikor …., stb.” A beszélgetések közben előkerültek régi fényképek is és természetesen újjak is saját családjukról – elsősorban unokájukról, dédunokájukról -, akiket természetesen nagy büszkeséggel mutattak meg.
A jó hangulatot fokozta a kellemes lágy zene, ami még táncra is csábított idősebbeket, fiatalokat is.
Összességében nagyon jól sikerült a rendezvény volt, amit a hagyományokhoz híven idén ősszel is szeretnénk megrendezni.
| Küldje tovább! | Nyomtatható verzió | Vissza a lap tetejére |
