< />
2008. augusztus 5.

PPVDSZ Hírek

Pécsi Zöld Energia

A PANNONPOWER Holding Rt. és a WWF Magyarország közös sajtóbeszélgetést tartott Budapesten az Európa hajón, november 24-én.
A rendezvény célja az volt, hogy a széles nyilvánosság jobban megismerhesse a pécsi erőműben lezárult fejlesztési projekt eredményeként üzembe helyezett biomassza tüzelésű és földgáz üzemű erőművi blokkok működésének körülményeit, feltételeit. Mivel a környezetvédelmi szempontok jelentős szerepet játszottak a beruházás során, a PANNONPOWER Holding Rt. már a projekt előkészítésekor együttműködési megállapodást kötött a WWF-fel, mint független szakmai szervezettel, melyről köztudott, hogy természetvédelmi és környezetvédelmi problémákkal foglalkozik globális és helyi szinten.
A rendezvény során Somosi László, a PANNONPOWER Holding Rt. elnök-vezérigazgatója tájékoztatott a 15 milliárd forintos beruházás előzményeiről és annak folyamatáról, és mint elmondta, egy fontos időszak ez az erőmű életében, mely mindennapjainkat és a jövőt is meghatározza. A két ütemben végrehajtott modernizáció során a négy széntüzelésű kazánból egy augusztustól Közép-Európa egyik legnagyobb biomassza tüzelésű blokkjaként működik, szeptember, illetve októbertől kettő pedig gázüzeműként. A jelen törekvései a magyar energiaipar élvonalába emelték az erőművet - folytatta az elnök-vezérigazgató. Eddig a mecseki szén volt a meghatározó energiahordozó, a fordulópont és a fejlődés diktálta kihívások eredményeképpen biztosítva vannak a környezetvédelmi elvárások, a piacképesség, a folyamatosan változó technológia, a térség- és vidékfejlesztés. Az erőmű jelentősen korszerűbb lett és továbbra is biztonságos ellátást nyújt a lakosság, a vidék és ipari felhasználók számára.
A biomassza blokk működése szinte teljesen megszünteti a kén-dioxid-kibocsátást, nagymértékben elősegítve ezzel a levegő tisztaságának javítását. A gázkazánokkal pedig megszűnik az erőmű-salak, illetve por kibocsátása, alacsony szintre szorul vissza a nitrogén-oxid-kibocsátás is.
A biomassza termelés hazai alapanyagokra épül - tűzifa, fahulladék, energiafű, szőlővenyige, stb., - amire az anyagi ráfordítás teljes mértékben Magyarországon történik, ezzel is elősegítve a térségfejlesztést és vidékfelzárkóztatást. A lépéssel a PANNONPOWER a szponzori pozícióból kilép az aktív üzleti résztvevő szerepkörébe.
- A WWF, mint független szakmai szervezet, a pécsi erőmű tevékenysége során nem zöld címke kíván lenni, hanem egyfajta belső kontroll - folytatta Márkus Ferenc, a WWF Magyarország igazgatója a tájékoztatást. Mindkét fél részéről, a beruházás előkészítése folyamán és alatt, szakértői bizottság alakult, mely egyfajta szintézist állított fel. Európai uniós célnak megfelel és környezetvédelmi szempontként is örvendetes, hogy a PANNONPOWER Holding Rt. nyitottságot mutatott arra, hogy a civil szervezetek és a lakosság is ismereteket kapjon a fejlesztésről és a további termelésről. Cél, hogy minél szélesebb körben álljanak le a széntüzelésű erőművek használatáról, ezzel segítve a megújuló energiaforrások kihasználását. A mostani program szervesen beleilleszkedik a klímaváltozásból eredő problémamegoldásba is, hiszen a Kiotói Egyezmény is tartalmazza azt a kívánalmat, hogy 2005 végéig jelentősen csökkenjen a káros kibocsátás. A WWF törekvése, hogy segítse a szélesebb körű felhasználását ennek a természetes energiának a fenntartható gazdasági fejlődés során. Az alapítvány szakértői az erőmű elképzeléseit, terveit minősítik, illetve tapasztalatuk szerint megfelelően véleményezik a hosszú távra tervezett együttműködés során.
A tájékoztatók után lehetőség nyílt a média képviselőinek kérdéseket feltenni, melyre kielégítő válaszokat kaptak. A „forró drót” szerkesztőjének kérdésére, amely a modernizáció utáni létszám és foglalkoztatás alakulására vonatkozott, Somosi úr elmondta, hogy természetesen a projekt a szakmai összetétel átalakítását vonja maga után, így bizonyosan létszámleépítéssel kell számolniuk. Az említett változások humán fejlesztéseket is feltételeznek, így képzési programokat is indítottak. A korábban szénbányászatban dolgozó számos munkavállalónak átképzést biztosítanak. A munkaügyi központokkal jó a kapcsolatuk. Emellett olyan egzisztenciális programokat is alkalmaznak, mely elősegíti a minél humánusabb megoldásokat.

L. E.
(Forrás: "forró drót" újság 10. évf. 12.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
  • Kérjük jelentkezzen be!
E-mail cím:
Jelszó:
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Villkesz Kft. Szakszervezete
Tagszakszervezeteink honlapjai
Bezárás
AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
Budapesti Erőművek Szakszervezete Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezet
Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet
Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete
Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat OVIT Szakszervezet
Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Pécsi Hőerőmű Munkavállalói Érdekvédelmi Szervezete
Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkahelyi Szakszervezete
Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. Tagszakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma
Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága
Villkesz Kft. Szakszervezete

Válságkezelés

2012.05.15 08:30 - Téglás József

Csalnak-e a munkáltatók?

2012.03.31 18:07 - Téglás József

Borsodi Erőmű

2012.03.03 13:59 - tilaci

Vértesi Erőmű helyzete

2012.01.07 09:40 - Téglás József
Még több téma...