ELJÖTT AZ IDŐ!
2018. november 05.
Holnap 15.00 órai kezdéssel, tüntetni fogunk az érdekeink védelmében.

Örömmel tudatjuk veletek, hogy az öt nagy szakszervezeti konfederáció csatlakozott a tüntetéshez, így MAGYARORSZÁG teljes szakszervezeti tagsága mellettünk áll!

Mivel a Magyar Időkben téves információ jelent meg, a LIGA és a Munkástanácsok sajtóközleményt adott ki, amelyet változtatás nélkül az alábbiakban közlünk:

2018. november 05.

LIGA SZAKSZERVEZETEK ÉS A MUNKÁSTANÁCSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK 

SAJTÓKÖZLEMÉNYE
 

A Magyar Idők honlapján 2018. november 5-én az alábbi téves információ jelent meg: „Palkovics Imre azt közölte, hogy a szakszervezetek sem ragaszkodnak a béren kívüli juttatási rendszer fenntartásához, megerősítette ezt lapunknak Mészáros Melinda, a Liga vezetője is.”

Ezzel szemben Palkovics Imre nyilatkozata helyesen úgy szólt, hogy a szakszervezetek nem ragaszkodnak a béren kívüli juttatási rendszer változatlan formában való fenntartásához. Ezzel a nyilatkozattal értett egyet Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke is.

A munkavállalói érdekképviseletek határozott és következetesen képviselt álláspontja, hogy a béren kívüli juttatások korábbi rendszeréből a családok támogatását, a mobilitási-lakhatási, valamint az öngondoskodást elősegítő juttatási elemeket mindenképpen meg kell őrizni. Ebben a kérdésben mindegyik szakszervezeti konföderáció egyetért, miképpen azt korábban már több alkalommal is sajtóközlemény útján nyilvánosságra hozták.
Sem a LIGA Szakszervezetek, sem a Munkástanácsok Országos Szövetsége nem képvisel a fentiektől eltérő álláspontot a béren kívüli juttatások rendszerének átalakítása kapcsán.

Budapest, 2018. november 5.

Doszpolyné dr. Mészáros Melinda sk.
elnök 

LIGA Szakszervezetek

Palkovics Imre sk.
elnök
Munkástanácsok Országos Szövetsége

 

 

 

Köszönjük azon tagjainknak, akik már jelezték, hogy részt kívánnak venni a tüntetésen.

Még mindig nem késő jelentkezni, és csatlakozni a tüntetéshez!

Találkozunk az MNB előtt (Budapest, V. kerület Szabadság tér 9.), 14.30-órakor a fenti képen sárga jelzővel jelzett helyen! (kép forrása: MVMTSZSZ)

 

 

 

Kapcsolódó linkek
Kapcsolódó cikkek
Eseménynaptár
Tagszakszervezetek
Forró drót - letölthető újságok