EPSU nyilatkozat: Szakítsunk a múlttal! A nők jogai munkavállalói jogok
2019. március 08.
A nemzetközi nőnapon az EPSU határozottan kiáll a nők mellett, és sürgeti, hogy lépjünk előre és szakítsunk a múlttal. Egyenlő jogokat, egyenlő béreket és egyenlő képviseletet akarunk.

2018-ban a foglalkoztatási trendek ismét azt mutatták, hogy a nők kisebb arányban vannak foglalkoztatva, mint a férfiak, annak ellenére, hogy a nők jobb tanulmányi eredményeket érnek el, és magasabb végzettséget szereznek. A munkahelyeken pedig a nők fizetése általában alacsonyabb, mint férfitársaiké.. Az EU-ban a nemek közötti átlagos bérszakadék jelenleg 16% körül van, és a nők gyakran olyan ágazatokban dolgoznak, ahol eleve alacsonyabb a bér. A gondozási feladatok terhe nagyrészt rájuk hárul, a gyermekek és az idősebb családtagok gondozásából sokkal nagyobb részt vállalnak, mint a férfiak. Végül, amikor nyugdíjba vonulnak, nagyobb a szegénység kockázata, a nyugdíjakban jelentkező különbség még mindig 36% körüli a férfiak javára.  


Ez elfogadhatatlan. 2019. 03. 08-án, a Nemzetközi Nőnap évfordulóján az EPSU tagszervezetei az utcákra vonultak, hogy ösztönözzék a változást, aminek a lehető leghamarabb meg kell történnie.

Március 8-án ünnepeljük a Nemzetközi Nőnapot, az egyenlőségért folytatott harc azonban minden nap, az év 365 napján tart.
 

Az elkövetkező hetekben legalább három alkalom lesz, amikor ki-ki hozzájárulhat a nők jogaiért és a nemek közötti egyenlőségért folytatott küzdelemhez. Az EPSU kéri az összes tagszervezetét és az állampolgárokat, hogy három konkrét lépéssel támogassák céljait:

1. Ossza meg tájékoztatónkat: „A közszolgáltatások megerősítése – kettős nyereség a nemek közötti egyenlőség érdekében”, valamint ossza meg azokat a kérésfelvetéseinket, amiket  az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságának a jövő héten New Yorkban megtartandó  ülése számára fogalmaztunk meg. 

Üzeneteink világosak:

Számos közszolgálati területen többségében nők dolgoznak, munkájukat értékelni kell, biztosítva a tisztességes munkakörülményeket. Ez egyben pozitív hatást gyakorol a nyújtott szolgáltatások minőségére, és ezáltal a közszolgáltatást felhasználók – akiknek többsége szintén nő – életére is.
Elengedhetetlen, hogy a közszolgáltatások megerősítése a közszolgáltatások által képviselt értékekkel összhangban történjen: szolidaritás, egyenlő hozzáférés, demokratikus kontroll. Csak a progresszív adózásból finanszírozott állami beruházások, és nem a piacalapú alternatívák (például a köz- és magánszféra közötti partnerségek) segíthetnek a nők számára előnyös újraelosztás megvalósításában, a közjavak létrehozásában, és tisztességes bérek és munkafeltételek biztosításában az ágazatban dolgozó nők számára.

2. Kérjük, válaszoljon a nemek közötti bérszakadékról és az egyenlő munkáért egyenlő díjazásról szóló nyilvános konzultációrahttps://ec.europa.eu/info/law/better-regulation/initiatives/ares-2018-3415794/public-consultation_en ) ami a nemek közötti megkülönböztető bérezésre vonatkozó uniós jogszabályalkotást sürget. Kérjük, írja be a személyes adatait és a 16. kérdés kapcsán a: „Szükség van új uniós szintű jogalkotásra.” opciót válassza.

Bármely állampolgár válaszolhat a konzultációra, hangját hallathatja, hangosan és világosan kinyilváníthatja, hogy a nők megérdemlik az férfiakkal egyenlő munkabért. Évekig csupán nem kötelező jellegű kezdeményezések történtek, amelyek eredményeként az egyenlőséget sajnos nem sikerült elérni. Bár néhány tagállam nemzeti szinten alkot jogszabályokat az egyenlő bérezésről, ám az uniós jog minden európai munkavállalóra vonatkozna.

3. Menjen el és szavazzon május 26–27-én az Európai Parlamenti választásokon. Menjen el és szavazzon azokra a jelöltekre, akik a nemek közötti egyenlőséget képviselik. A nők jelenléte a megválasztott pozíciókban még mindig alacsony, a politika továbbra is férfiak privilégiuma . Menjen el és szavazzon a sokszínűségre. Senki sem képviseli erősebben az egyenlőség ügyét, mint aki maga is megélte a diszkriminációt: szavazz a női jelöltre. Az EPSU támogatja az Európai Parlamenti választásokra vonatkozó ETUC-kampányt és a nemek közötti egyenlőség erősítését kéri.
 

forrás: www.epsu.org

 

Kapcsolódó linkek
Kapcsolódó cikkek
Eseménynaptár
Tagszakszervezetek
Forró drót - letölthető újságok