Útlezárással tiltakozott a Suzukiból kizárt szakszervezet
2019. július 16.
Újabb demonstrációval igyekszik jelezni a Vasas Szakszervezet az esztergomi Suzuki gyár dolgozóinak és menedzsmentjének: igenis léteznek. Az EVDSZ vezetői is ott voltak.

Félpályás útlezárással tiltakozott az esztergomi Suzuki gyár körül 2019. július 15-én hétfő kora délután a Vasas Szakszervezeti Szövetség, véleményük szerint ugyanis a cég továbbra sem tartja be a munkavállalók jogait biztosító törvényeket. A szakszervezet nem először választja a tiltakozás ezen formáját. A Vasas és a cég menedzsmentje ugyanis hónapok óta vitában áll egymással: a Suzuki a Vasas helyi tagszervezetének februári megalakulása óta vitatja annak létezését, nem engedi be az érdekvédőket a gyárba, és tárgyalni is csak postai levelezés formájában hajlandó velük. A legutóbbi demonstráció alkalmával a gyár vezetősége a hátsó kapukon vitte ki a dolgozókat, hogy ne találkozzanak a szakszervezeti vezetőkkel. Hétfőn ezért már három gyár körüli útszakaszon szerveztük a „meglepetésszerű” a tiltakozó akciót – mondta a Népszava érdeklődésére László Zoltán, a Vasas alelnöke. 

Az újabb demonstrációnak egyébként az adta az apropót, hogy a helyi tagszervezet vezetőjének választott, de a megalakulásnak másnapján kirúgott esztergomi dolgozó munkaügyi perében lezajlott a második forduló is. Itt is az érződött, hogy a Suzuki nem tudja megindokolni az elbocsátást – jegyezte meg László Zoltán. Szerinte a cégvezetés válogat, hogy mely munkaügyi jogszabályokat tart be és melyeket nem, aszerint, hogy az neki kedvező-e vagy sem. Fel kell tenni a kérdést: ugyanezen elv mentén zajlik-e a gyártás is a Suzukinál? – fűzte hozzá.

László Zoltán azt mondja: a szakszervezet létezését a Suzukinál szintén a bírósággal lesznek kénytelenek kimondatni, már ennek érdekében is megtették a szükséges lépéseket. A szakszervezeti vezető értetlenül áll a kialakult helyzet előtt, hiszen – mint mondta – ők párbeszédet szeretnének. A munkaadóknak meg kellene becsülniük azokat a dolgozókat, akik a szakszervezetbe lépve szeretnének javítani a munkakörülményeken, hiszen az azt jelenti, hogy az adott cégnél szeretnének dolgozni, ott képzelik el a jövőjüket - vélekedett.

A Vasas februárban megalakult esztergomi tagszervezetének már többszáz tagja van, többeknek pedig a Suzuki vonja le a béréből és továbbítja a szakszervezeti tagdíjat – jegyezte meg a Vasas alelnöke. Ha pedig ezt megteszi, hogyan kérdőjelezheti meg a szakszervezet létezését? – vetette fel. Hangsúlyozta: ha egy munkahelyen egyetlen egy tagja is van egy szakszervezetnek, akkor a hatályos törvények szerint oda bemehetnek az érdekvédelmi vezetők. A Suzuki mégsem engedi be őket a gyár területére.

A fentiekkel kapcsolatban korábban Fejesné Gyurján Ildikó, a Suzuki Zrt. HR-ügyekért is felelős operatív igazgatója azt mondta a Népszavának: az érintett dolgozó elbocsátása a munkájával függött össze, ezt bíróságon is készek bizonyítani. Ennél többet a folyamatban lévő perre tekintettel nem kívánt közölni. Azt viszont - a cég korábbi kommunikációjának megfelelően - elismételte: ha a szakszervezet hitelt érdemlő dokumentumokkal bizonyítja a tagság létezését, akkor biztosítják számukra a törvényben garantált működést. Ilyen dokumentumokat azonban szerinte mindeddig nem kaptak.

A Vasas ugyanakkor az alapszabályt és az alakuló jegyzőkönyvet – a tagok neveinek kitakarásával – már megküldte a Suzukinak. Hogy ez miért nem elég, illetve pontosan milyen dokumentumot szeretnének látni, arra az operatív igazgatótól nem kaptunk egyértelmű választ. Mint mondta: ez jogi kérdés, egy ilyen szervezet létrejöttének megvan a maga hivatalos dokumentációja. Szerinte az, hogy több szakszervezeti tagnak a Suzuki vonja le a béréből és továbbítja a tagdíjat a szakszervezetnek, még nem bizonyító erejű a tagság meglétére.

A Suzuki Zrt. a demonstrációra most egy közleményben reagált, amelyben azt írták: büszkék rá, hogy dolgozóik 71 százaléka több mint 10 éve a vállalatnál dolgozik. „Munkatársaink tiszteletet érdemelnek, ezért a Magyar Suzuki nagyon komolyan veszi a munkavállalóit. Ennek megfelelően a vállalat az elmúlt években számos olyan intézkedést hozott, amelyet a dolgozóinkkal és az Üzemi Tanáccsal folytatott állandó és fejlődő párbeszéd eredményezett. A vállalat 2018-ban és 2019-ben együttesen 30,5 százalékos bérfejlesztést hajtott végre a fizikai dolgozók körében.” – írták.

A 27 éve Magyarországon működő vállalat eredményeit ecsetelve - 19 292 új Suzuki személyautó értékesítéssel harmadik éve uralják a hazai újautóeladásokat - jelezték: mindezt csak egy szervezett, összetartó csapattal tudták elérni. A Suzuki Zrt. ezért visszautasítja az olyan megnyilvánulásokat, amelyek a vállalat hírnevét, a munkatársak teljesítményét valótlan állításokkal csorbítják. A szakszervezettel kapcsolatban továbbra is az kérésük: ”hangulatkeltés helyett inkább teljesítsék az együttműködés rájuk eső részét, mely számukra könnyen elérhető dokumentumok beadásával kezdődik”.

forrás: nepszava.hu

Kapcsolódó linkek
Eseménynaptár
Tagszakszervezetek
Forró drót - letölthető újságok