EVDSZ, PADOSZ Ifjúsági Tagozat – Nagy Gábor
Gábor a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Ifjúsági Tagozatának vezetője, évek óta tevékenyen vesz részt a fiatalok részére tartott programokon, továbbképzéseken. A rendezvények szervezésében is nagy részt vállal, folyamatosan foglalkozik napi munkája mellett a dolgozók érdekvédelmével is. A PADOSZ továbbképzések és az idősebb kollégák útmutatói sokat segítenek számára a gyakorlatban. 2013. február 8-án az EVDSZ Ifjúsági Tagozatának társelnökévé választották a tagozati képviselők. -Megtiszteltetésként élem meg, hogy az EVDSZ Ifjúsági Tagozatának társelnöke lettem. Célom, hogy mindenben hatékonyan együttműködjek elnökünkkel, Petrovicsné Skuczi Ágnessel. A munkamegosztást előre megtervezzük majd, segítve és kisegítve egymást. A másik elhatározásom, hogy erősítsük meg a szövetség ifjúsági tagozatát, a tagszakszervezetek tagozatait, illetve tovább építsük azt. Tervezzük, ellátogatunk a tagszervezeteinkhez és tájékoztatót tartunk munkákról, filozófiánkról és a lehetséges eszközökről és nem utolsósorban arról, miért jó a fiataloknak, ha csatlakoznak hozzánk. Látniuk kell, az országosan szorosan együttműködő érdekvédelem a fiatalok számára számos előnnyel jár és védelmet is nyújt. Mi ezért dolgozunk. Az éves tervet mindenképpen szeretném betartani, azaz több programmal és oktatással, a munkavállalók részére tartandó tájékoztatással és a kommunikációnk hatékony fent tartásával. Köszönöm a tagozatnak a bizalmat, legjobb tudásom szerint dolgozom majd a feladatok során.

-Miután a paksi Energetikai Szakközépiskola és Kollégiumban végeztem el a tanulmányaimat, kézenfekvő volt, hogy itt helyezkedem el, ezt értem a helyre és az iparágra is. Végzettségem szerint gépésztechnikus vagyok. A tanulmányaim ezzel nem értek véget, hiszen hallgató vagyok a Dunaújvárosi Főiskola Gépészmérnöki Szakán, hamarosan befejezem ezt a képzést is. Miután levelezőre járok, ez azt jelenti, hogy kéthetente pénteken és szombaton utazom le az iparvárosba. A jövőt illetően a mesterképzés is a terveim között szerepelnek. Első munkahelyem az atomerőműben volt az MVM ERBE Mérnökiroda Kft.-nél gépész szakértőjeként. Innen 2010 május elején kerültem át az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-hez, itt technológus vagyok a Dokumentáció Kezelési Osztályon.

Szeretem ezt a tevékenységet, azt hiszem megtaláltam a számításomat. Mint fiatal munkavállaló természetesen szívesen fogadom az idősebb, tapasztaltabb kollégák tanácsait a munkavégzést illetően. Nem értek egyet azzal a mai divattal, hogy a pályakezdők úgy érkeznek első munkahelyükre az iskolából, azt gondolják, mindent tudnak, nincs szükségük tanácsra. Magam inkább kérdezek és hallgatok, ezzel is tanulhatok a továbbiakban is. Mindez igaz az érdekvédelmi tevékenységre. A szakszervezet alulról szerveződő közösség, de az eddig már évek tapasztalatát összegyűjtött képviselők mutathatják meg az utat a dolgozók sokaságához. Az embereket nem csupán ismerni, megismerni kell.

Mindez nem jelenti azt, hogy csak erről beszélgetek a kollégáimmal, természetesnek veszem azt, mindenkinek van saját véleménye és a munkahelyen számos más dolog is felmerül. Jó emberismerőnek tartom magam, illetve türelmesen meghallgatom a munkatársaim véleményét és együtt gondolkodunk a munkahelyi dolgokat illetően.

Jelenleg a PADOSZ Ifjúsági Tagozatának vezetője és az EVDSZ Ifjúsági Tagozatának – Villamos Ipari Fiatalok – társelnöke vagyok. A tagozathoz már tagként jutottam el: Megismertem tagozatunk előző vezetőjét, Hanol Zsuzsát, aki számos programot és jelentős rendezvényeket szervezett már a fiatalok és idősebbek részére is. Mindezek nagy részéből hagyomány is lett, ezért nekem ezek folytatása is a feladatom. Külön nem is kell kérnem minden évben, mert a PADOSZ vezetése eleve beépíti ezeket az éves munkatervbe költségvetéssel együtt. Szóval minden rendezvényen részt vettem, szervezőként és segítőként is, ezért szépen lassan beletanultam a dolgokba.

Még évekkel ezelőtt, de már mint számos tapasztalattal rendelkezőt 2011 év elején a képviselőválasztás során szavaztak nekem bizalmat, így lettem a helyi ifjúsági tagozat vezetője. Ennek nagyon örültem, szívesen veszek részt a közösségi munkában, társasági ember vagyok, segítőkésznek is mondhatom magam, ezt remélem a környezetem is érzékeli. Emellett fontosnak tartom azt, hogy iparági szinten is hatékonyan működjön a fiatalokkal való külön foglalkozás, sajátos helyzetük felismerése és kezelése minden olyan eszközzel, mely a szakszervezet rendelkezésére áll.

Mikor az atomerőműhöz kerültem, nem volt kérdés számomra, hogy szakszervezeti tag legyek. Egyrészt igazán meggyőző ismertetőt kaptam elnökünktől, Lőrincz Lászlótól és ő valóban megmutatta nekem feketén-fehéren a dolgokat – ez alatt azt értem, elmondta, hogy milyen sok előnnyel és haszonnal jár egy dolgozó számára, ha aktív része az érdekvédelemnek, viszont elmondta mennyi küzdelemmel kell szembenéznie annak, aki feladatot vállal. Az emberek mindegyike más és másként viszonyul a dolgokhoz, ezen kívül meg kell velük láttatni saját érdeküket. Ez nem könnyű és most pedig igyekeznünk kell megtartani azt, hogy az új Munkatörvénykönyv változásait a villamosenergia-ipari munkavállalók ne hátrányosan éljék meg.

Én tudok lelkesedni olyan dolgokért, melyek ugyan néha nem zökkenőmentesek, de szép és értelmes célok vezérlik. A szakszervezeti szolidaritás és összefogás is ilyen, ráadásul én is munkavállaló vagyok, természetesen én is mindig a jobb munkahelyi körülményeket szeretném elérni – ezt pedig együtt, közösen lehet.

A fiatalokat a PADOSZ vezetése támogatja, hiszen tudja, az utánpótlás fontos egy szervezet életében. A hagyományos és bevett programok, projektek nem igényelnek külön kérvényezést, a saját ötletek pedig meghallgatásra találnak. Az eddigi rendezvényeken mindig részt vettem, mióta itt vagyok, az EVDSZ rendezvényeire is ellátogattam. Az ifjúsági programok természetesen nagyon tetszenek, nem felejtem el az első találkozót, ami Ópusztaszeren volt. Főszervezője voltam a Fadd-Domboriban tartott Villamos Ipari Fiatalok találkozójának szeptemberben. Évente szervezzük a PADOSZ Strandpartit, mely mindig kiemelkedő esemény és a meghívottak jól érzik magukat. Legutóbb a Fiatalok Ligája is képviseltette magát nálunk, nagyon jól érezték magukat. A kapcsolat a Ligában tevékenykedő fiatalokkal nagyon jó, megosztjuk egymással véleményünket, közös programokban is gondolkodunk. Emellett örömmel láttam, hogy a más szakszervezeteknél levő fiatalok mennyire érdeklődnek a mi iparágunk működése iránt – üzemlátogatáson is jártak a Paksi Atomerőműben. Fontosnak tartom az olyan oktatásokat, ahol tagszervezési, munkajogi, tárgyalástechnika és hasonló, számunkra fontos témákban hallhatunk előadásokat. Különösen azokat az oktatásokat kedvelem, ahol sok a gyakorlati rész, hiszen ekkor közérthetőbbé, kézzel foghatóbbá válik az elmélet, ez sokat segít az otthoni munkánk során.

Gyermekkoromat Tolnán éltem meg, két éve költöztem ifjú feleségemmel Szekszárdra, ahol már berendezkedtünk és megszerettük a várost.

Szerző: L.E.

2013.02.15.

 

Eseménynaptár
Tagszakszervezetek
Forró drót - letölthető újságok