Ferk Zoltán
Bemutatjuk a Pécsi Hőerőmű Vállalat Szakszervezeti Bizottságának új vezetőjét.

Pécsett születtem 1964-ben és jelenleg is itt élek. Az érettségi után műszerész képesítést szereztem. Mivel a szakmámban nem adódott lehetőség, jelentkeztem a Pécsi Hőerőmű Vállalathoz. Felvettek és azóta is itt dolgozom az irányítástechnikai üzemrésznél 1985-óta. Még abban az évben megnősültem.

Itt találkoztam először dolgozói érdekképviselettel és így, mint akkoriban mindenki más, én is szakszervezeti tag lettem a VDSZSZ-nél. Azért néhány évre szükség volt, mire megtaláltam a helyemet a munkában és a munkatársaim között. A szakmai sikerek, a kollégákkal kialakított jó viszony, a részükről elnyert bizalom eredményeként az akkor leköszönő és nyugdíjba vonuló bizalmi helyett egy szakszervezeti választáson engem jelöltek tisztségviselőnek.. Alkalmam nyílt jobban megismerni a cég belső ügyeit, elképzeléseit, terveit. E szempontok figyelembevételével végeztük a munkánkat. Lehetőségeinkhez képest, mindenből a maximumot próbáltuk kihozni. Több-kevesebb sikerrel. Szerencsére a vállalat mindenkori vezetése ebben partner volt. 2008-ban megválasztottak az üzemi tanács tagjának is, melynek munkája szorosan kapcsolódik az érdekvédelmi tevékenységhez.

2014 októberétől, a küldöttgyűlés választása alapján én látom el a Pécsi Hőerőmű Vállalat Szakszervezeti Bizottságának vezetését. Cégünk életében bekövetkező változások mindig igen komoly feladatokat rónak ránk. Igyekszünk ezeknek eleget tenni legjobb tudásunk szerint, hiszen a szakszervezeti tevékenység legfőbb feladata az érdekvédelem. A munkahelyek megőrzése, a dolgozók juttatásainak, szerzett jogainak a megvédése,szociális lehetőségeinek kiaknázása. Tudom hálátlan feladat, hiszen a munkaadói és munkavállalói oldal között fennálló antigonisztikus ellentét mindig is meg lesz, gátat szabva az érdekérvényesítésnek.
Az évek során a vállalat többször megújult, egyrészt a tulajdonos személyét illetően, másrészt a felhasznált tüzelőanyag minőségét tekintve. Ennek én is tevékeny részese voltam. Mindezek mellett azért jut másra is idő. Nagyon szeretem a sportot és ezen belül a labdarúgást. Rendszeresen részt veszek az iparágon belül szervezett bajnokságokon. Két gyermekem van, már mindketten felnőttek. Szerencsére van munkahelyük, önálló keresettel rendelkeznek. Feleségemmel egy kertvárosi panellakásban élünk. Ő gyógypedagógusként dolgozik. A családunknak van egy nyaralója Orfűn, ahol szívesen összejövünk egy-egy ünnep alkalmával.

Eseménynaptár
Tagszakszervezetek
Forró drót - letölthető újságok